Érzések fészkelnek lelkemben, vágyak hálnak bennem. Már nem értem magam s érzéseim, meghaladnak engem. Elfogyott hatalmam fölöttük, uralnak csendben. Lelkem érintetlen lankáin kóbor hangulatok sátoroznak s vernek tanyát. Alapítanak kolóniát, s forgalmas várost. Hazát.
Idegen érzelmek hódítják a lelkem, akaratom elvész, fogságba estem. Énem rezervátumba kényszerül. Régi formámban lassan elhalok. Már nem tudom kivagyok. Affektusok kereszttüzében beolvadok.
Új világ táptalaja lényem, forgalmas utcáin kanyarog a vérem. Uj tájak, folyók mentén új otthonok, s a hegycsúcson a napfényben már zászló lobog. Épül a híd köztem s vágyaim idegen tájai között s mégtovább. A végtelen felé.
Meghalok? Átalakulok!
Szárnyra kélek s átadom magam a szélnek. Oszlik a köd, olvad a jég. Boldogság tüzében égek. Már nem félek. Kitárt karral szaladok a rétnek s kereslek téged. Szabad vagyok!
