2015. szeptember 16., szerda

HangulaTwitter

     Egy régi hang egy új dallamban, melytől újra el kell érzékenyülni. Amelytől újra őszintének kell lenni. Ott legbelül. Ami segít megtalálni egy korábbi jobbik éned. Amit elfedett a rohanó idők pora. Egy hang ami felszabadít és időt ad. Időt elcsendesedni és átgondolni. Átadni magad. Érezni. Érezni az életet s annak minden súlyát, nyűgét, fájdalmát és végességét, ennek ellenére felemelő szépségességét és mindazt ami sehogyan máshogyan nem lehetett volna mint ahogyan épp történt. A minden megtörténhetett volna párhuzamos dimenziójába vezető ajtók most záródnak. El kell engedni a ragaszkodást. Meg kell bocsátani. Még magunknak is. Nem cipelhetjük tovább magunkban a boldogtalanság férgét. Az idő nélküle is harapdál. El kell engedni a múltat. És menni. 
Menni tovább...