Tovaszállt a nyár - Rím-Ember-Ing Rád

Fémesen süvítő hajtóművekkel elszállt a nyár a napfelkeltében. Meredek ívben emelkedő testén megcsillant a hajnali nap sugára, majd csendesedő morajlással eltűnt az ég kékjében. Lék keletkezett a térben. Csend és hiányérzet támadt a létben. Hirtelen üressé vált minden. Fáztam.

(2010)

Boeing 747 airplane by ~x-inna on deviantART  

Harold & Maude

Sing Out by ~vogonpoetry on deviantART

Egy számomra mélységesen kedves filmélményemet kell megosztanom veletek. Belső késztetésből. A Harold & Maude-ot. Különös egybeesése a sorsnak, hogy, pont akkor került képernyőmre e film amint befejeztem Goethe Faust-ját. Eddigi élettörténetemben egyre élesebben konturizálódik az élet s halál viszonyának abszurd mivolta, az életmag reménytelen s már már abszurd harca a táptalaj nélküli "életszáraz" végtelen világegyetem ellen. Egy bizonyos szemszögből szemlélve egyre jobban félek a haláltól a végtelen tudattalan léttől. S mint ilyen fokozódva érzem a felelősségem saját életem felett. Mindíg is féltem, hogy egy napon rádöbbenek rosszul éltem, ahogy Goethe Faustja is élete alkonyán ébred rá: még nem látta az élet, a természet igazi fényeit és soha nem élt úgy igazán. Bennem is zúgva vízhangzik a kérdés mi van ha rosszul élek és talán egy napon egy merőben új életszemléletből rádöbbenek, elvesztegettem életem és rosszul használtam fel perceit, rosszul viszonyultam mindenkihez és mindenhez. Ahogy a (társadalmi) bárány-normákból kilógó kedves küllönc Maude fed fel egy merőben új életszemléletet Harold számára. Az ífjú Harold halálosan éhezik a szeretetre és szószerint haláli módszerekkel küzd azért, hogy akár egy csepp érzelmet is kicsikarjon anyjából. A legvégletesebb módszerrel "operál": számos szinlelt öngyilkossággal és öncsonkitással vagyis a halál arácainak kegyetlen felvillantásával próbálja anyjából kicsikarni az áhított érzést, a valódi megértést, törődést. Az életet vagyis a minden lehetőség lehetővé tevőjét állítja kontrasztba a minden lehetőség teljes ellentétével a halállal. Küzdelme az igazi szeretetért, empátiáért azonban teljesen reménytelen, merev anyja örökre a jómód és a szalonbeszélgetések felszínes értékrendjeinek vak rabja marad. Ekkor toppan be Harold életébe Maude a 79-ik életévének utolsó hetében járó kedves öreg hölgy. Maude egy merőben más perspektívát mutat az életről Haroldnak, hogy azt szeretni is lehet és élvezni. Kettőjük kapcsolata mintapéldája a Maude által sugaltaknak: az élet nem ismer határokat. E szabály alátámasztásaként a sors is igazolja a tézist Harold beleszeret az első emberbe aki valós érzéseket táplál irányába sőt viszontszereti (ha talán nem is pont úgy ahogy ő). Szerelemmel kezdi szeretni a személyt aki felnyitotta szemét és megnyitotta szívét az élet szépségeire. A romantika szálát azonban hamar eltépi a halál rideg keze. Érzésem szerint Harold a cselekmények elején a szeretetért harcol, s a jómód unalmas sablonjai ellen lázad a végkifejletben azonban megváltozik benne valami és már a halál ellen lázad, s az életért tevékenykedik. Mert megízlelhette azt. Maude azonban már nem harcol, elfogadj az életet szőröstül bőröstül, halálostul, hisz tudja: élt és megragadta mindazt amit belőle lehetett. Átadhatta titkát valakinek, aki már többször is meghalt, de mostmár végre valóban él és szeret. És Harold ezt Maudenak köszönheti. Különleges képsorok amikor Maude a szomoruságról, az egyediségről mesél a temetőben s a kamera távolodása által a látószög egyre csak tágul, csak tágul s a végtelen sírboltok ezrei és ezrei villannak fel. Az üzenet azt hiszem érhető.. vagy legalább is értelmezhető. A halál ellen nincs esély de az élet a miénk, az mi magunk vagyunk. Az élet lehetőségeivel élnünk kell amíg lehet. A lehető legjobban. Tekintetünket a jóra a szépre kell szegeznünk. Nincs idő a rosszra, hisz az élet oly rövid, nem mérgezhetjük még mi is. Minden másodperc a miénk, s csak rajtunk áll, hogy leljünk egy jó utat, hogy valóban jól érezzük magunkat. Egyfajta választás, akarat kérdése, amit csak mi hozhatunk meg. Ha életünk szörnyen is alakúlt és látszólag minden eddigi döntésünk hiba volt még mindíg miénk a pillanat, a választás lehetősége a jobbra, egy járhatóbb út felé. Hisz millió az út. Ha egyszer élünk, nem mindegy hogyan. Nem árt eltöprengeni ezen. S változtatni, mert amíg élünk megtehetjük ezt is. Bármikor. S ami mégtöbb amíg élünk megtehetünk bármit. (Ez leírva nem nagy valami, de valódi igazságára döbbenve furcsa érzés kerít hatalmába.) Cat Sevens a lehető legjobb zenei alá-támasztása, -festése a film mondanivalójának. Mintegy megsokszorozza azt. Végtelenül szímpatikus a film egyik kultikus dala a Don't be Shy. Az életszeretet és életigénlés erősítéséről, az értelmetlen félelem, a negatív értelemben vett kibontakozást akadályozó gátlások láncainak leveréséről felemelő. Meginditó, felráz az "élettelen" szunyokálásból, szendergésből. Szintén felejthetetlen pillanat amikor az öreg hölgy elzongorázza Haroldnak Cat Stevens élethimnuszát az If You Want To Sing Out, Sing Out-ot. Zseniális a Harold formálta Bud Cort játéka, amint az érzékenységet a fogékonyságot, a törékenységet alakítja, egy kamasz zsenge lelket ki rácsodálkozik a világ szépségeire. És együtt énekelnek az életről, a percről ami a miénk, amit mi formálunk, s mindíg nyitott a lehetőség a változtatásra, az alkalom a jóra, hogy boldogak lehessünk. Minden rajtunk áll. Légy önmagad és hányj fittyet a társadalmi konvenciókra:) Légy szabad! Az üzenet naívan egyszerű és oly kedves. Meggyőződésem, hogy 1971-ben ez a kedves életszeretetre buzdító üzenet szemléletformáló lehetett, ma azonban a ló túloldalán él az emberiség és az egoizmus magasiskolájába fásult. Az üzenet mint olyan azonban ma is szemléletváltó, csak másként mint ahogy a mai világ értelmezi (többnyire) félre és űzi tévesen. Kérdés, hogy ki veszi észre az örök torzulásmentes életfakasztó vidám üzenetet, ami valóban megváltoztathat sokmindent.

A bejegyzés teljes egészében szubjektív vagyis a saját egyéni személyiségemből, jelenlegi gondolataimból, érzésvilágomból, világnézetemből, az engem foglalkoztató (vélhetőleg általam meg nem oldott) problémákból, félelmekből, meg nem válaszolt kérdésekből, hangulatomból, eddigi tapasztalataimból, élményeimből fakad. Szóval a teljesség igénye nélkül e percben ezt jelenti számomra. A tárgyalt "mű" egészében jóval tágabb és másabb jelentéstartalommal bírhat. És természtesen megközelíthető bármilyen más irányból és szemszögből is. Pont ez benne a szép! :)

E-motion Recycling

!FIGYELEM!

ÁAOXHUB avagy az Átlagosnál is Alacsonyabb Olvasottságú eXtra Hosszú és Unalmas Bejegyzés következik. Előfordulhat, hogy a bejegyzésben megjelenített gondolatok, érzések kizárólag csak a szerzőt foglalkoztatják és/vagy érintik! Írásunkat a nosztalgikus elmélázásra cseppet sem hajlamos olvasók számára kávé hatása mellett sem ajálnjuk. Ezt az írást elsősorban múltam kedves szereplőinek dedikálom, gondtalan, boldog éveink emlékére:)

Nem jó érzés felnőni. Mégkevésbé megöregedni. Pedig ez vár mindnyájunkra. Egyszer minden korszak véget ér s a gyermekkor tűzokádó sárkányoktól hemzsegő tapétája s kamaszkorunk lázadó poszterei lefoszlanak tudatunkat örző belső falainkról. S szertefoszlanak régi álmaink is. Észrevétlenül lopódzik életünkbe a pillanat amikor már a valóság rideg, búskomor, dísztelen fala néz farkasszemet az emberrel.

Hirtelen eszmélünk, hogy a gyermekkor csillogó, vidám fényekben színjatszó óriáskerekének otthonos fülkéje szép lassan a realitás talajára ereszkedett. Lentről már nem látszanak a csodalények, sehol egy gnóm s már a holdon sem dobol kobold. Beszűkült a tér és a lehetőségek. Az ember már nem lehet űrhajós sem kisdobos és főleg nem egyszerre. Jól már csak egy játékot lehet "játszani". Aprót rántva az emberen megállt a csónak, nincs tovább, ki kell szállni. Tovatűnt a kedves varázslat kreatív köde. Lejárt a játékidő. Majd egy újabb meghatározó korszak veszi kezdetét. Kamaszkor. Majd a teen évek vége, huszak eleje. Fergeteges éjszakák, kedves suta mozdulatok, érintések, gátlások, elbaltázott szerelmek amikben észre sem vetted, hogy viszontszerettek. S elmúlik ezis, mint minden. Szintúgy, hogy észre sem veszed. Csak amikor már elmúlt. Néha még érzed, hogy valami hiányzik. Valami elveszett. Azonban mindíg új remények s új élmények érkeznek.
Bár nem is sejtjük de régi énünk s a múlt valhol mélyen örökké bennünk él. Azt hiszem mindenki járt már úgy, hogy amint újraszimatolt egy régi illatot, vagy fülébe tévedt a régmúlt valamely kedves dallama esetleg egy sötét fiók mélyén rátalált egy sokéves kacat-pöcökre és elöntötték az emlékek. Arcok, fények, hangok, illatok, érzések, hangulatok és egy egész korszak. Konzerválódott boldogságdarab. S ilyenkor a régmúlt korszak kék ege és a múlt sárgás napfénye hullik reánk, s beborít. Mert a réglátott kacat vagy dallam, kulcsként nyitja az emlékeinket örző memóriaraktárok pókhálós termeit. S e poros szobák mélyén él a múlt. Ha jól fülelsz az egykori tenger zúg a csendben s az emlék-képeinken mi magunk vagyunk, kik sima arcal s legyőzhetetlen mosolyal arcunkon örökkön örökké a boldogság vitorlásán szeljük a habokat. Képzeletben, újra meg újra, ahányszor csak akarjuk. Emlékládáim kulcsait tárom hát most elétek. Hisz minden mi volt itt van bennünk, mi vagyunk, s általuk lettünk azzá akik. Bennünk él a múlt csak a jelen s a jövő árnyéka reája hullt.

Fiatalkorom kedves szereplői, emlékeztek még?:)

A playlist külön ablakban való megtekintéséhez klatty ide
Bevallom kóros gyűjtögető vagyok s millió emlékeket örző kacatot örzök magam is olyat is melynek már származási helyét és idejét sem tudom. És, hogy mennyire nehéz egy-egy ilyen kacattól megszabadúlni arról álljon itt Örkény István egyik zseniális egypercese: 

"Sóhajnak beillő szózat

egy ismeretlen rendeltetésű vasdarabhoz,

mely a történelem viharain keresztül

szép csöndben meglapult 

egy liliommal tele ládikóban,

mert se nagyapámnak, se apámnak,

se nekem nem volt merszünk szemétre dobni,

és az utánam jövőnek se lesz

- Túlélsz, pöcök."

(Örkény István - Bevégzetlen ragozás)

Mi lesz ha? (Zenére dalszöveget improvizálunk!:D)

Kaskade (feat. Mindy Gledhill) - Eyes (Extended Mix) by Kaskade

Mi lesz ha egymás szemébe nézünk azzal, akit a világon mindenkinél és mindennél jobban szeretünk? & mi lesz ha az idő ellenünk dolgozik, és a gyúkszemünkre lép? Kósza kusza jelek halmaza egy agyban, a memoria szektorban.. s más nem marad. Érzelemkáosz, kibogozhatatlan empirikus inputfonal az élet, folyton futok, de nélküle mit érek? Mi lesz ha holnap már nem lesz az ki/mi ma még miénk & nem marad már más csak az emlékeink? S mi lesz ha már az is elhagy s semmi nem marad? Lelkemre drótozott vágyhajtomű ami sodor, repít hozzá s amíg hajt hát érzel s boldogságom a szemedben vész el. S míg van lélekhajtóanyag a lét egében szállok égek, & Veszettül örülök az öntudatomnak, hogy sejtem a titok létét s, hogy Élek s veled Remélek :)

Bár néha félek, hogy a remény megcsal, eltünnek a fények s testemet lelkestül megeszik a férgek

deviantart.com by ~Polinesia

"Ha a vegyszer egyszer a vénába hatol: A lakatlan sziget lakó lelke tenger lesz, a szíve lepényhal. Itt úszkál valahol.”

Két általam igencsak szimpatizált személyiség őszinte beszélgetésére invitálom a cybertér és szívek szemétdombján kapirgáló kedves jó olvasót. 

Feldmár András és Kiss Tibor beszélget majd betegségről, szerekről, gyógyulásról, szeretetről, nehézségről, könnyűségről egyszóval az életről. Az a Feldmár András akinek alapelve az őszinteség, aki tevékenysége során lerántani igyekszik a leplet a pszichológia jelenlegi szerepjátszó jellegéről és bevallja: biza előfordul, hogy maga sem tudja az azonnali megoldásokat egy egy igen bonyolult lelki konstelláció problémáira. De intuitív és keres. Kiss Tibor szintén velőtrázóan őszinte és bátor. Mert egyedül csak így volt lehetséges visszatérnie az életbe, újraalapoznia azt, új célokat kitűznie és hátrahagynia az örvénylő gondolatkáoszt és a (talán) miatta kialakúlt függőséget. Tibi ezen beszélgetés egyik kitünő, tökéletesen hiteles alanya, hisz ő egyszer már igazán elveszett lélekben és az addikcó önpusztító lejtőjére lépett melyen aztán látszólag visszafordíthatatlanul meg is indult. Neki azonban sikerült az ami csak igen keveseknek, behúzta a vészféket és időben ki tudott szálni. Küzdött, nem adta fel.. és visszatalált egy helyes útra. Most újra él. És milyen jó, hogy van nekünk! Hát ők ketten fognak beszélgetni :)

Időpont: Szeptember 15, csütörtök 19:00 - 22:00.

Helyszín: ELTE-BTK, Gólyavár 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.

Facebook: esemény.

  Addigis egy igazán értékes beszélgetés Kiss Tiborral magáról, a Quimbyről és valami jóval többről is a Zárórában:

Kiss Tibor a Zárórában 2006. november 30.

A szervezők a belépőjegyek teljes összegét a Feldmár András féle Menedék Program támogatására ajánlják.

A belépőjegy ára: 4000 Ft

Az est zenei hátterét természetsen a Quimby biztosítja:)

Festményfotók: quimby.hu

Van-e élet a halál előtt?

"Az élet szerfelett veszélyes.

A halál teljesen biztonságos."

(R.D. Laing)

Mily keveset is tudunk a lélekről, mégis kész, instant dogmatikák által teremtett protokolokkal és formákkal "kezeljük" azt ami kilóg a gyakoriból. A pszichiátria dogmák Malleus Maleficarumja alapján beskatulyázzuk mindazt ami kilóg a normálisnak (átlagosnak) véltből mondja Feldmár András kanadában élő magyar, pszichológus, pszichoterapeuta. Pedig az egyik legjobb módszer ha egyszerűen csak (oda)figyelünk egymásra, szeretjük azt akire figyelünk és beszélgetünk vele. Így menthetjük meg egymást és főleg a fiatalokat a mentális problémáktól, megóvva őket a pszichiátria sarlatánjaitól. Pontosan ezen cél érdekében jött létre a Feldmár Intézet. Feldmár szerint a pszichiátria ártalmas, vagy legjobb esetben is haszontalan. Szerepet játszik, pózol, miszerint pontosan tudja mi történik az emberben és pontosan tudja mitől gyógyul meg, gyakran figyelmen kívül hagyva magát az embert. Pedig az ember maga érzi a legjobban mi történik benne. Feldmár openminded és bátor. Bátor olyan értelemben, hogy nem fél kimondani ha valamit nem tud és nem tudja a pontos megoldást. Hiszen soha soha semmi nem biztos. Szkeptikus, intuitív, keresgél, kutat, és újraértékel. Hiszen csak az őrültek (maga)biztosak mindenben, a kétely helyes és jó - mondja. A kételkedés hozza vissza az őrületeket a valóságba. A magabiztosság bezár, eleve kizár dolgokat és a tévedés lehetőségét is így lehetetlenné teszi az újraértékelést a fejlődést ezért eltávolít a valóságtól. Hangzodjanak itt Feldmár András elgondolkodtató szavai a pszichiátriáról, annak mai állapotáról, szerepeiről, az emberről, azok szerepjátékairól, depresszióról, lélekről, szeretetről, párkapcsolatról, családról, szenvedelyről, függőségről, heroinról, keresésről, életről, halálról. Avagy rólunk. Beszélgetőpartnere Veiszer Alinda a Zárórában:

Van-e élet a halál előtt?

Az ébredés mindíg fájdalmas.

Kedvcsináló gondolatok a filmhez:

Különleges aspektus, miszerint az LSD megébreszt, a realitásba hoz, csökkentheti a vezethetőséget ilymódon a manipulálhatóságot, a gyógyszeripar pedig csak a tompító, szedáló hatású szerek terjesztését favorizálja. A kérdéskört végigondolva, kibontva messzire vezet a gondolat. De vajon nem-e paranoid ugyanis az említett szer(ek)(mellék)hatása akár ez is lehet. Mindenképp érdemes eljátszani a gondolattal.
Helyes megközelítés, hogy biza akkor amikor az ember drogosokkal foglalkozik és függőknek akar segíteni akkor bizony első lépésben őket és a szer hatásait kell megértenünk. A szenvedélyektől megszabadúlni úgysem lehet, csak behelyettesíteni egy kevésbé károssal. Hisz mindenki függő, számtalan dologtól függünk.. Feldmár értelmezésem szerint csak annyit mond, hogy a heroin nyit egy ablakot, felvisz a "hegy"csúcsra és megmutatja az elképesztő látványt, hogy hova lehet elérni/feljutni. A helyes életkímélő út azonban nem a drog hanem a meditáció. Meg kell tapasztalni. Azonban vakon semmit nem kell elhinni senkinek, ezt a sort sem és az itt elhangzottakat sem. Gondolkodni kell. Use Your Brain! :)

Végezetül 1 kis "szak"irodalom: http://www.daath.hu

Noé tengerfenékkarcolója

Click on picture & click picture to Zoom

Talán nem is olyan valószínűtlen az eVolo magazin által szervezett éves felhőkarcoló verseny 2010-es különdíjazottjának (jelenleg még) futurisztikusnak ható koncepció"rajza". Nagyonis elképzelhető, hogy az emberiség ehhez hasonlatos vízalatti energiák szempontjából önellátó(bb) tengerfenék"karcolókba" kényszerül. Jelen létmódunkat, tevékenységeinket, nem megújuló energiarablásunkat és ezek hosszú távú környezeti hatásainak következményeit előrevetítve igenis létjogosult sőt szükségszerűvé is válik az ilyen jellegű önfenntartó  életegységek létrehozása. A jelenlegi gazdaságpolitikai globálstruktúra önzö anyagi érdekei mentén működik és fogis az utolsó "csepp" értékesíthető klasszikus energia-tartalmazó/hordozó matéria meglétéig. Az ember szaporodik és pusztít akár egy biológiai vírus és intelligenciáját tekintve nem is előbbrelátó mint egy saját táptalaját pusztító vírus. Képtelen a fajban személyek által képviselt inteligenciájának egyesítésére és képtelen szélesebb horizontú és "holisztikusabb" gondolkodásra. És valjuk be nem is igazán akar ilyesmit, bőven beéri a személyes igényeinek "minden áron" jellegű  kielégítésével. A jelen kényelme számít a holnap már nem a miénk, az már másnak a mája és problémája. Az ember egoista állat, ez van. Azonban hatással vagyunk a környezetünkre és ez ha láthatatlanul, észrevehetetlenül is de tart valamerre. És mindaddig nem kapunk észbe amíg a totális apokalipszis első jelei által szinte teljesen el nem lehetetlenedik létünk. Aztán majd összefognak unokáink és ehhez hasonló zöld zártkörűbb, ön-fenn/eltartó életegységekben (szigeteken, telepeken, életkonzerveken) fognak élni. Ha még és amíg lehetővé teszi a bolygónk. Addigis mélységesen elgondolkodtató ez és az ehhez hasonló zöld, önellátó épületek, szigetek, egységek támogatandósága. Mert ezé a jövő! Jelenleg bolygónk felszínének megközelítőleg 71%-át oceán borítja, figyelembe véve a sarki jegek olvadását következéskép a víz szintjének növekedését, a kontinensek sülyedését és főleg az ember terjeszkedő szaporulatát hamarosan igenis léttér kérdésévé válnak ezen felszínek és mélységek is. És miért ne lennénk önellátóak és vennénénk csak annyit el a természettől amennyire szükségünk van és amennyit aztán vissza is tudunk fizetni neki?! Miért ne teremthetnénk egy hosszú távon intelligensebb, egészségesebb, élhetőbb életet? Azért és bátran mondjuk ki együtt: mert túlságosan fejletlennek vagyunk még ehhez mint (állat)faj! :)

Lásd Sarly Adre Bin Sarkum a tervező koncepcióját és gondolatait is!


Liquid Ocean by Stuxnet