"Élni csak egészen Veled tudok, vagy sehogy. Igen,
elhatároztam, addig bolyongok a távolban, míg csak
karjaidba nem repülhetek, nem érezhetem egészen
otthon magamat nálad és nem küldhetem lelkemet
általad átölelve a szellemek birodalmába. - Igen,
fájdalom, ennek így kell lenni - El fogod bírni, annál
is inkább, mert ismered irántadvaló hűségemet.
A szívem sohasem lesz másé, soha-soha.
- Ó, Istenem, miért kell ávol lenni attól, akit annyira
szeretünk! És mégis életem Bécsben, akárcsak
most, nyomorúságos élet - Szerelmed a
legboldogabb emberré tesz. - Mostani éveimben
volna szükségem némi egyhangúságra,
egyformaságra az életben - meg volna-e ez a mi
viszonyunk mellett?"
- írja levelében Ludwig van Beethoven halhatatlan kedvesének.1827. március 27-én, a zeneköltő halálát követő napon a hagyatékát lajstromozók érdekes Beethoven-levélre bukkantak: egy ceruzával írt szerelmes levélre, amely a Heiligenstadti végrendelet és két női miniatűr arckép társaságában rejtőzött egy titkos fiókban. A levélen sem évszám sem helymegjelölés nincs, és a címzett neve sem szerepel. Érdekességét fokozza, hogy Beethoven hagyatékában maradt fenn. El sem küldte talán, vagy mégis, csak később visszakapta? Rejtély. A halhatatlan kedves titkát örökre magával vitte a romantikus dallamok és az érzelmek varázslójának halhatatlan géniusza. Életáradatban gomolygó sorsok és szívek rejtélye. És mi marad belőlük.. Száz ével ezelőtt élt lelkek lenyomata egy sárgult papiron és a csodálatos hangjegyek örök tánca amik betöltik az időt, a teret és a most szerető vagy vérző szíveket.
